bloG.

- Forgótőke. - mondom - Forgótőke !
Meg sem moccan. Csak ül süketen a távolabbi karfán, háttal nekem. Nézi az ablakon át, ahogy a szomszéd házfalon erőt vesz a tavaszi fáradtság, letolja magáról a napsugarakat és árnyékba takarózik. 
A lábammal épp elérem, megbököm az oldalát. Arrébb húzódik. Kivár, hátha újra bizonyságát adom kommunikációs leépültségemnek. Aztán úgy dönt, mégiscsak ő az okosabb, és rám néz. Ott a szemében minden megvetés. Kár, hogy igaza van, amúgy vitatkoznánk. Az mégnagyobb kár, hogy ennek ellenére sem az van, amit ő akar.
Sóhajtok, folytatom. Olvasom...unom mióta elkezdtem. Olvasom és ő ott ül, ahogy eddig. Néha úgy érzem világosabb lett, felnézek, és azt látom ahogy foszladozik. Gyorsan gyógyul ahogy nézem, de ez nem könnyít ezen a korcs lelkiismereten. Már nem kommunikálunk. Tovább olvasok, érzem ahogy ismét világosodik. Már elég az emléke is az gyenge szétmáló testnek. Nem nézek rá.
Két kamatláb közt még felsejlik, ahogy ott ült, majd arra gondolok egy ideje már nem világosodik tovább...
Sóhajtok, hogy időt nyerjek a megfelelő gondolatra:
- Hát, akkor jöjjön a termelésmenedzsment!