bloG.

Most finoman bugyborékol az iszapszerű fortély a talonban. Még a felette magasan sikló antilopok sem néznek bele, elvitte már az órakerék azt az időt, melyben még ez bárkit is érdekelt. Szótlanak a fűszálak is, mint a fák, és a többi bölcs, akik a talajba kötve már megtalálták, hogy nem az a boldogág, ami után szaladni kell. Ilyen ez a féltavaszi időszak, csípás lelkünk nyílik, szempillái összecsomósodva, rezignált ijedtség húzza keresztül foszló láncait az önbecsülésen : mégsem haltam meg? Újszülötti ártalmatlanságot tart az arca elé, egy évtizedet fiatalít önképén minden napsütéses lenge szellő. Majd a meglepetés kellemes adekváttá korcsosul, viharral támad az értelem és levonja a tanulságot: hát, hamár a sors ezzel kínál, lelkem rajta, megnézem mi jön ki belőle.