Óriási telihold volt tegnap éjjel, és én akkorát aludtam amekkorát csak lehet. Valószínűleg hamvas kislányok százainak szívtam ki a vérét, csak nem voltam ébren. Nem bánom...
Reggel a ködben mindenki egyedül mászkált az utcán. Nem járókelők, csak bolyongók. Mindenki csak felvillan a semmiből, majd ködbe bújik mögöttem. Szeretem a ködöt, valami ilyesmi lehet ikerként felnőni. És ma szerettem az iskolát is, valami furcsa érzékszervi csalódás lehet ez. Lesz még rosszabb is... remélem. És akkor majd megnézem a barátokköztöt meg a szulákandit és jót röhögök az irigyhónaljszaron. Istenem, milyen szép lesz!
Azért még kap egy utolsó lehetőséget a régi világ : ma este 11:30 a szokott helyen, egyedül gyere, Tony Soprano! Én ott leszek...
