bloG.

Szinte minden régi maffiafilmben ott van az a rész, mikor az apa azt magyarázza a fiának, hogy az igazi hősök és keménylegények nem az öltönyös fegyveresek, hanem a munkásemberek, akik korán kelnek minden nap és estig gürcölnek fillérekért....
...az élet is valami ilyesmi. Felkelhetsz reggel és azt gondolhatod, ma megváltom a világot, vagy azt, hogy ma szar napom van, mindenki utálni fog, jobb ha meghúzom hogy észre se vegyenek. Gondolhatod hogy sztár vagy, hogy körülötted forog a világ, vagy hogy senki nem ért meg, mert valami elkúrt zseni vagy, lehetsz a legkisebb senkiházi a világvégén, vagy a fehérlovas herceg... gondolhatsz bármit... nem nagy dolog... általában még el is tudod fogadni.
Ahhoz viszont keveseknek van elég bátorsága, hogy reggel ne nézzenek végig magukon kivül-belül és ne mérlegeljék, hogy "na vajon mire lesz ez nekem jó mára"?
Azt hiszem azok az igazi hősök, akik úgy mernek felkelni reggel, hogy alig várják az első embert akinek jóreggelt köszönhetnek, hogy megfigyeljék miként köszön vissza. Akik az első ismerős arctól várják az első benyomást önmagukról, az első baráttól az első kézfogást, és így tovább...

Haragszom, igen... mert az ember nyomja el önmagát azzal, hogy más várát építi... sosem fog idejönni semmi űrtúrista, hogy megcsodálja, mit hozott össze ez a faj. Még a kis pisiseiket sem hozzák majd ide, hogy rossz példát lássanak.