És Te is csak egy értékrend vagy, meg a szomszédod is, és aki amellett lakik, és még az is aki veletek szemben, vagy felettem, alattad, kukák mögött, az út túloldalán, erdei kastélyban vagy kartondobozban. És mind csak annyit mondanánk, ha most kéne elszámolnunk, hogy “hát, ez van..” és mind mosolyognánk. Zavartan félrenézve, kínosan izzadva kihúzott derékkal, ajkainkba harapva vagy megfagyott tekintetben elmélázva.
Ezért egymást talán nem kéne sorba raknunk, vagy akár oszlopba. Talán csak annyit, hogy neked egy virágot adok, őt meghívtam fagyizni, őt pedig elkísértem tésztaszűrőt venni, ő ott pedig az, akivel még egy filmre sem ülnék be.