bloG.

Vannak olyan élmények is, amitől a beszélőke inkább laposra kanyarodik.
Leesik a pofám, na így mondják … szóval törpént egy s más mostanában, amit nem volt kedvem kiírni magamból, ez van. Verjétek az asztal, reklamáljatok hogy hol vagyok és tépjetek szét, mert megjöttem.

Jó érzés, ha az ember tudja, hogy nem kellett ideálok nélkül felnőnie. Hajlamos vagyok azt hinni, ennek köszönhetem, hogy nem csak bolyongok a nagyvilágban, mint annyian. Aztán mindig nehéz tudomásul venni, hogy ők is csak annyira konstansok időben, mint én, és lássuk be, minimális az esély rá, hogy ugyanarra változzunk. Valami olyan mint összefutni általános iskolás nagy barátokkal…
Quimby - Kilégzés. Ez valami más. Nem tehetek semmit, szeretem. Mégha nem is tetszik igazán és van egészen más, ami sokkal jobb, mégis. Mert van. Nem olyan, mint volt és nem az már nekem ami valaha volt, de képtelen vagyok nem szeretni. Szóval, kössz.

… már kezd furdallni ez a lelkiismeret-izé … de…. majd holnap, okés? MAJD HOLNAP !

Van ez a jelenség… még nem tudom hogy nevezzem (tudatallati izé)… pillannat türelmet kérek… de nem hagyhatom abba mert visz a lendület magával. Fura, de sztem mindenkinek vannak hiányoságai, sokan rájönnek, és tesznek ellene és mégtöbben rá sem jönnek. Sajnálom őket, mert valószínűleg sosem tudják meg mitől nem teljes az életük. Ugyanakkor nagyon nehéz tenni valamit miután xy már rájött mi hiányzik neki annyira. Rá kellett döbbenjek hogy ebben a fázisban ragadtam meg jópár éve. Zenélni akartam. Zongorázni. Kár, hogy ezt akkoriban csak én tartottam jó 5letnek. Most ezen a szép napon meg azt veszem észre, hogy szól valami véremben is megtalálható zene a háttérben és én ennek a dallamára ütöm a billentyűket a laptopon. ÁÁÁÁ !!! És nagyon jó, és nem akarom abbahagyni. Tudom, hogy utálsz, mert most csak rizsát olvasol, de mit vártál??? RAMMSTEIN szól a háttérben !!!! Erre próbálj valami értelmeset írni! Nem, nem…. Hier kommt die Sonne…

Fura vagyok, Z?
A mai nap után valami olyan érzésem van, hogy kinnt állok egy bazinagy színpadon, kezemben kardos aranyfickós szobor, és az jön hogy megköszönöm mindenkinek, hogy vagyok. Épp itt és épp így. Tökjóó. Régen azt gondoltam volna, hogy egy ilyen pillanatban kiállok arra a színpadra és mindenki megköszönheti nekem, amit tettem… mostmeg nem érdekelnek.
Jó érzés tudni, hogy menthető vagyok.
“Ha megmentesz, megmentelek !” …

Hát ettöl az új Coldplaytöl eddig a ször is felállt a hátamon, és mindenféle beteges gondolatok ébredtek bennem selyemlepedökkel meg hasolókkal … Hejj, fiúk, nem voltatok ti ilyenek !

De ma reggelre jók vagytok a fülembe éhgyomorra. Egy olyan reggelen, ahol én keltem fel wekker bácsit és csak azután kezdik szétkalapálni az alattam lévö; lakást, hogy már kinyitottam a szemem, felfogtam hol vagyok és kedvem támad egy órával elöbb munkába jönni - csakúgy, a hangulat miatt.

JAAAJJJ, teljesen el fogtok b***ni !!!

Vagy ellenkezöleg: átmegyek a szemközti tündérbogár ékszerészlányhoz és valami olyan nyálas ámitást engedek ki magamból, amitöl egyböl elolvad. Azt hiszem valami D-betüs neve lehet. Ha ránézek, mindig a D-betü jut eszembe. Szép betü.

Óriási telihold volt tegnap éjjel, és én akkorát aludtam amekkorát csak lehet. Valószínűleg hamvas kislányok százainak szívtam ki a vérét, csak nem voltam ébren. Nem bánom…

Reggel a ködben mindenki egyedül mászkált az utcán. Nem járókelők, csak bolyongók. Mindenki csak felvillan a semmiből, majd ködbe bújik mögöttem. Szeretem a ködöt, valami ilyesmi lehet ikerként felnőni. És ma szerettem az iskolát is, valami furcsa érzékszervi csalódás lehet ez. Lesz még rosszabb is… remélem. És akkor majd megnézem a barátokköztöt meg a szulákandit és jót röhögök az irigyhónaljszaron. Istenem, milyen szép lesz!

Azért még kap egy utolsó lehetőséget a régi világ : ma este 11:30 a szokott helyen, egyedül gyere, Tony Soprano! Én ott leszek…

Kedvem lenne lapátot fogni, kimenni egy pusztába, ahol senki sem jár és nekiállni gödröt ásni. Nem sírnak, csak hogy legyen má egy gödröm!

Nem szídom őt… mert nem tehet róla. Sosem tehetett, akkor sem, amikor tényleg szídtam. Csak a megszokás visz rá, hogy őt okoljam. Tudat alatt jött a régi rutin, ahogy a kis neve bújt elő, hogy “G. bejelentkezett.” Most megálltam ezt, és tudom: ez jó. Egy rossz gondolat nem kelt ki belőlem. És a jutalom? Elárulom mit szeretnék: most valaki nekem mondja meg jól, amit gondol, nekem mondja meg hogy mennyire nulla vagyok, vagy még annyi sem !

Köszönöm!

Tényleg nem mondok rosszat. Átgondoltam. Olyan, amilyennek lennie kell. Se több se kevesebb, ilyennek szerettem volna meghagyni, és úgy tűnik sikerült. Örülnöm kéne, de ahhoz nincs elég vastag bőr pofámon.

Majdnem elkezdtem úgy írni mint mások, hogy na, megint itt, akárcsak tegnap … stb. No nem mintha nem így lenne… pont itt vagyok, akárcsak tegnap, bár a szám kicsit jobban ki van száradva és helyenként más ruha van rajtam. Másvalaki kalapálja a szomszéd gép billentyűit és irritál, hogy én jobban tudom mit akarok írni, mégis az én ujjaim alatt csak puhán nyomódnak be. Hiába, kemény dolog a páncél, mégha puhatestű bújik is bele.

Szóval ismét itt (ezt soha többet nem írom le, mert kiábrándít) és mégsem, mert tegnap még nem írtam ide, nem voltam blogger, így hát senkisem voltam. Mondjuk fotózós mobilom meg pirszingem még mindig nincs, meg a hajamat sem festem, szóval lenne még hova fejlŦ#39;dni…

Talán holnap…